Arad

A város felé közeledve ismét stopposokra lettünk figyelmesek. Egy fiatal pár kisbabával szállt be az autóba. A férfi román volt, a nő magyar. Beszélgetni sajnos csak a hölggyel tudtunk, aki elmondta, hogy milyen nehéz körülmények között élnek, hogy mennyivel jobb az élet Magyarországon, és hogy a magyar-román ellentétet szerinte "felülről" szítják, a hétköznapi emberek jól megvannak együtt, amit az ő házasságuk is bizonyít. Útbaigazítást is kértünk tőle arra nézve, hogy hol találjuk meg az aradi RMDSZ-székházat, ahol a 200. évfordulóra egy Kossuth-domborművet avattak. Ő el is mondta, hogy hol van, de mi egy körforgalomnál elhibáztuk, így hát inkább a belváros felé indultunk.

Itt legelőször a minorita templomhoz mentünk, hogy kérdezősködjünk (gondoltuk, hogy a katolikusok biztosan magyarok). Akit először megkérdeztünk, egy magyarul jól beszélő román hölgy volt, aki elmondta, hogy neki mindegy, hogy melyik templomba jár, és hogy már nem emlékszik rá, merre van az RMDSZ-székház. Mi azért elindultunk arrafelé, ahol szerintünk lennie kellett. Két román fiatalemberhez fordultunk segítségért, akik ugyan nem tudtak magyarul, de egyikük mobilján felhívta magyar ismerősét, aki útba is igazított bennünket. Sőt, hamarosan szembejött velünk a minorita templomnál megismert hölgy, akinek időközben eszébe jutott a kért információ, és felajánlotta, hogy elvisz bennünket a székházhoz. Autóba ültünk, és a belvárosi közlekedés nehézségeit legyőzve végre megpillantottuk az eléggé eldugott helyen lévő épületet. Le a kalappal az aradi románok segítőkészsége előtt!

Segítőkészségben természetesen az RMDSZ-nél sem volt hiány. A két hölgy megengedte, hogy lefényképezzük az épületen belül, a bejáratnál lévő, Dinnyés László alkotta Kossuth-domborművet , és kérdéseinkre is szívesen válaszoltak. Elmondták, hogy október 5-én a viták ellenére szerintük újra felállítják a vértanúknak emléket állító híres Szabadság-szobrot . Megtudtuk, hogy a helyszínen már kész van az alap, és hogy hol találjuk meg magát a szoborcsoportot . Azt is elmondták, hogy hol állt egykor az aradi Kossuth-szobor , és hogy hol keressük a zsombolyai, Kossuth nevét is tartalmazó szabadságharcos emlékművet. Útbaigazításukat megköszönve, visszamentünk a belvárosba.

Lefényképeztük a Lechner Ödön tervezte egykori Városházát, amely előtt 1909. szeptember 19-én leplezték le az egész alakos, kétszeres életnagyságú, bronz Kossuth-szobrot, Margó Ede és Pongrácz Szigfrid monumentális alkotását, a két kocsiút közötti szépen gondozott zöld területet pedig Kossuth-parknak nevezték el. Arad 1919-ben, a többi erdélyi, bánáti és partiumi várossal együtt román uralom alá került. 1921. március 9-én kora reggel ledöntötték a szobor mellékalakjait. A prefektus, hogy elkerülje a további bonyodalmakat, deszkaburkolattal vetette körbe a szobrot. 1922 decemberében a városban 18 magyar vonatkozású emlékművet és emléktáblát bontottak le. 1923 végén a román fiatalok újabb beadványban követelték a szobor lebontását, mondván, hogy a Regátból (az egykori Havasalföld és Moldva) beköltöző románokat zavarja a Kossuth-szobor. A városi tanács aztán úgy döntött, ha Magyarország meg akarja vásárolni a szobrokat Romániától, megteheti. Ez a terv azonban a későbbiekben meghiúsult. 1925. július 27-én megkezdték a Kossuth-szobor lebontását. A hatvanas években aztán lefényképezték egyes részeit egy épülő nyomda udvarán. A Szabadság-szobor 1999-es kiszabadításakor még reménykedett Arad magyarsága, hátha a várból esetleg előkerülnek a Kossuth-szobor részei is, de ez csak remény maradt. Ma sejteni sem lehet, mi történt vele és hol van. Ha egyáltalán megvan még!

Megkerülve a minorita templomot, az udvarán végre megláthattuk a Szabadság-szobor alakjait . A restaurálás még zajlik, de szemmel láthatóan nagy a bizakodás az újraállításban. A város főterén, a mai Állami Színház épülete mögött, 1890. október 6-án avatták fel a szoborcsoportot. Az esemény Kossuthhoz is kapcsolódik, hiszen az ünnepségre a polgármester meghívta a "turini remetét", aki október 3-i levelében azzal indokolta távolmaradását, hogy éppen így maradhat hű ahhoz az ügyhöz, amelyért az aradi vértanúk meghaltak, és megígérte, hogy imádkozni fog értük azon a napon.

A kompozíciót eredetileg Huszár Adolf álmodta meg, de Zala György fejezte be Köllő Miklós segédkezésével. A korabeli emlékművön a központi alak egy szépséges nő, aki "Hungáriát" jelképezi, a szoborcsoport talapzatán lévő négy alak: az áldozatkészség, a harckészség, a haldokló harcos és az ébredő szabadság allegóriái. Az alapzaton féldomborművek voltak a tizenhárom tábornok arcmásával.

A művet a Kossuth-szoborral egy időben távolították el. Ezután az elhagyott lovarda udvarára került, ahol egészen az ötvenes évek végéig várta sorsa jobbra fordulását. 1956-ban felcsillant újbóli felállításának reménye, de közbejött a magyar forradalom… 1958-ban régi helyén felállították a román katonák emlékművét, sőt a színház előtt álló Szentháromság-szobrot is ledöntötték, így elszállt a visszaállítás reménye. A szobor a várba került, ahonnan hosszadalmas román-magyar tárgyalások után, 1999. október 1-én sikerült kiszabadítani. Utolsó darabjainak a minorita templomhoz való megérkezésekor pedig megkondultak Arad magyar templomainak harangjai…

Utunkat tovább folytattuk a Maros völgyében, de visszafelé az aradi vár felé jöttünk. Ez a sajnos még ma sem látogatható katonai objektum volt ugyanis a tanúja a magyar szabadságharc végnapjainak. A város már régóta magyar kézen volt, de a XVIII. században épített várat csak 1849. június 27-én sikerült elfoglalnunk. Parancsnoka az akkor már törött lábú Damjanich János lett. Vele találkozott a várban Kossuth, aki Hermann Róbert adatai szerint először július 17-20. között tartózkodott Aradon, ahonnan ellátogatott a temesvári várat ostromló magyar csapatokhoz is.

Másodjára augusztus 3-án, a már feladott Szeged felől érkezett a városba, és próbálta meg szervezni az egyre reménytelenebb ellenállást. Ide költöztek a Szemere-kormány még együtt levő tagjai is. Augusztus 2-án Haynau osztrák csapatai már bevonultak Szegedre, az oroszok pedig Debrecennél győzték le Nagy-Sándor József seregét. 5-én Szőregnél a Dembiński-vezette magyar fősereg szenvedett vereséget, a 6-ai nagycsűri csata után pedig Bem is kiszorult Erdélyből. Görgey 30 000-es serege 9-én érkezett Aradra, ahol egyesülnie kellett volna a fősereggel, amelyet azonban Dembiński már Temesvárhoz irányított. Kossuth Bemet nevezte ki fővezérré, és a temesvári csata kimenetelétől tette függővé a további teendőket.

Augusztus 10-én, a várban Kossuth vezetésével összeült a minisztertanács. A tárgyaláson Görgey is jelen volt. Megegyeztek, hogy ha Bem Temesvárnál vereséget szenved, felajánlják a magyar trónt a Romanov cári családnak, és ha az oroszok ezt nem fogadják el, leteszik előttük a fegyvert. 11-én hajnalban megérkezett a temesvári vereség híre, mire a kormány tagjai lemondtak, és Görgeyvel együtt arra kérték Kossuthot, hogy ruházza a polgári és katonai főhatalmat Görgeyre. Kossuth délután 2-kor alá is írta kormányzói lemondó nyilatkozatát, és a teljhatalmat Görgeyre ruházta. Külsejét elváltoztatva, zsebében egy Udvardi Tamás névre kiállított útlevéllel, délután 4-kor elhagyta Aradot, Görgey megbízatása pedig este 8-kor életbe lépett…

A vár a fegyverletétel után a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének lett a színtere. A világosi fegyverletétel után magukat megadó honvéd főtiszteket itt, a falakon kívül végezték ki október 6-án, illetve 25-én. Így lett Arad a "magyar Golgota".
[Képek]

 
...    1    2    3    4    5    6    ...