Nagykároly-Szatmárnémeti-Bihardiószeg

Nagykároly (Carei)

Az egykor az Ős-Tisza által létrehozott Ér-völgyben haladtunk első megállónk, Nagykároly felé. A városban éppen Károly-napok voltak, így a belvárost csak gyalog közelíthettük meg. Rövid kérdezősködés után jutottunk el a XVIII. századi katolikus templomhoz , amely mellett 1908-ba állították fel Kossuth Lajos egész alakos bronzszobrát, Kallós Endre alkotását. A szobrot ledöntötték, de a helye még ma is jól látszik . Az itteni magyarok még azóta is Kossuth-parkként emlegetik a teret. A kocsihoz a XV. századi eredetű, azóta többször is átépített Károlyi-kastély parkján keresztül jutottunk vissza.

Szatmárnémeti (Satu Mare)

Az országúttól jobbra terül el a nagymajtényi sík, ahol a kuruc csapatok a szatmári béke megkötése után, 1711. május 1-én letették a fegyvert. A városba beérve egy benzinkútnál kérdeztük meg, hogy hol találjuk meg a Kossuth-emléksírt . A vasút melletti református temetőben, a ravatalozó közelében fényképezhettük le ezt a különlegességet. Kossuthot 1894. április 1-én, budapesti temetése napján, jelképesen ide is eltemették , halálának 100 éves évfordulóján pedig a sírkövet felújították és kiegészítették . Március 15-én ide is kijönnek koszorúzni a szatmárnémeti magyarok.

Bihardiószeg (Diosig)

A határátkelőhelyig már ismertük az utat, amely Érmihályfalva (Valea lui Mihai) után azonban tartogatott még nekünk meglepetéseket. Értarcsánál (Tarcea) egyszer csak lekopott a burkolat az egyébként két számjegyű főútról. Több km hosszan, lépésben haladtunk a kavicsalapon. A nehézségeket legyőzve megtaláltuk Bihardiószeg református templomát, előtte pedig Gerenday Béla Kossuth-szobrát , melyet eredetileg 1896. október 24-én, az országban ötödikként állítottak fel. A román uralom kezdete után, a '20-as évek elején a kántortanítók a helyi református templom orgonájában rejtették el. Észak-Erdély visszacsatolása után, 1941. március 15-én Bihardiószeg magyarsága ünnepélyesen visszahelyezte a szobrot a talapzatára, ahonnan 1946 őszén ismét eltávolították, mivel komoly fenyegetést kaptak arra vonatkozóan, hogy a szobrot lerombolják. Így, hogy megelőzzék az esetleges pusztítást, Papp István református kántor a mellszobrot a saját házába menekítette. A később gazdát cserélt kántorlakásban meglelt szobrot dr. László Béla visszajuttatta a református templomba, ahol 2002. szeptember 15-i legújabb felállításáig őrizték. Reméljük, többször már nem kell elrejteni!
[Képek]

 
...    1    2    3    4    5    6    ...